Köddé vált könyv

Komolyan mondom, ha nem lenne fizikailag képtelenség, nem ütköznék korlátokba, akkor néha nagyon p….n, akarom mondani… fenékbe tudnám rúgni magam…
Alapjáraton is elég rendszerető vagyok. Viszont ami a könyveket illeti, ott aztán nem ismerek tréfát. Katonás rendben sorakoznak nálam a könyvek a könyvespolcokon. Mindegyiknek megvan a maga helye, amin nem változtatok. Véletlenül sem teszem őket máshova, mint ahol lenniük kell. Amikor polcot és könyveket takarítok, akkor is ugyanabban a sorrendben rakom őket vissza a hadművelet befejezése után, mint amilyen sorrendben leszedtem őket. Csukott szemmel, álmomból felébresztve (bár akkor a csipáimtól még amúgy sem, nyitott szemmel sem látok pár óra hosszat…) megmondom, hogy melyik könyv melyik polc hányadik sorában jobbról, vagy balról hanyadik. Ennek ellenére egy könyvemet az Istennek nem találom.
Hónapok óta újra, és újra eszembe jut, és nekiveselkedek, hogy megtaláljam. De minduntalan sikertelenség koronázza a fáradozásaimat. Egyszerűen elnyelte a föld a könyvemet. Most nagyon szeretném újra elolvasni, így a mai napom a keresésének szenteltem. Átnyálaztam újra az összes polcot – hátha valamelyiken ott lapul. Hátha mivel nem a helyére tettem vissza, így -csőlátásom lévén- nem veszem észre. Vagy ötször átnéztem a polcokat, átbogarásztam egyesével minden könyv gerincét, de nem leltem. Mindent tűvé tettem érte. Szó szerint feje tetejére állítottam a házat. A legképtelenebb helyeken is kerestem – eredménytelenül.
Még az Exem is felhívtam, hátha kölcsön adtam Neki. Mert bár gyűlölök könyvet kölcsön adni, Neki mégis szoktam. Olyanokat, amikről úgy éreztem, építő jelleggel tesznek hozzá a jelleméhez. De a Pasi javíthatatlan. Nincs az a könyv, lexikon, enciklopédia, könyvtár, ami Rajta nüansznyi kis változást is tudna produkálni személyiség-fronton. Plusz még egy érvem van, ami az ellen szól, hogy kölcsön adtam volna Neki: még nem végzetem a könyv lefordításával. Mert magyar nyelvű bár a regény, nagyon sok benne az angol szöveg mégis. Ami nincs lefordítva. Nem szerepel se láb-, se széljegyzetben magyarul megfejtve. Így nekiálltam én, és kijegyzeteltem kis papírra (vagyis nem kicsire, és nem kevésre) az angol szövegrészleteket oldalszám szerint. És lefordítottam őket. Mind mellé odaírtam a magyar megfelelőjét. Csak mert a Drága nem beszél angolul. És mert én ennyire jófej (tetszés szerint behelyettesíthető a jófej helyére a hülye szó…) vagyok. Szóval gyanítottam, hogy nincs Nála a könyv, de meg kellett bizonyosodjak róla. Nincs.
Már csak egy gyanúm, illetve félelmem maradt. Hogy kivittem magammal a Balatonra nyáron, és ott is hagytam. Abszolút nem tartom kizártnak, hogy kicipeltem magammal (mivel cipeltem én mindenhova a kis sózsákomat az összes, 544 oldalával, és a kemény kötésével együtt). Hogy majd amikor időm engedi, akkor olvasom és fordítom. Hogy amikor kifekszem napozni, le tudjam kötni magam, és el tudjam terelni a figyelmem arról, hogy melegem van, hogy szakad rólam a víz, hogy idegesítenek a bogarak, és különben is, hogy utálom a nyarat, hogy utálok napozni… [Na jó, mielőtt a vizuális típusok maradandó látáskárosodást szenvednek a bikinis képem maguk elé vizuálásától, elmesélem: bikini egyetlenegy alkalommal volt rajtam a nyár 3 hónapja alatt. Még májusban. Amikor is a kis bágyadt, gyenge, ámbár k.rva erősen UV-t sugárzó napocska hólyagosra és pecsenye pirosra égette a bürkét rajtam. Azután úgy gondoltam, ennyi szín elég is lesz a csomagolásomnak, és vissza is süllyesztettem az összes 9 db fürdőrucim a bőröndöm mélyére. És 2 lábon járó hipóreklámként vészeltem át a nyár hátralévő részét.] Szóval, ami biztos, hogy velem volt a Balatonon a kötet. Már csak azt kellene biztosan tudnom, hogy azóta is ott van-e. Mert ha ott, akkor a tavasz első leheletéig minimum búcsút kell intsek neki. Addig ugyanis biztos, hogy ott is marad. Pedig én MOST akarom nagyon elolvasni ezt a könyvet.
Lehet, hogy úgy teszek, mint az egyik ismerősöm. Aki szeret olvasni, de pénze nincs se a könyvekre, se az újságokra. Így -ideje bőven lévén- fogja magát, beáll az újságos stand elé, és ott, állva, fizetés nélkül, ingyen végigbújja az összes napilapot, és pletykalapot, és mindent, ami érdekli. Nem mondom, hogy helyeslem, de ez még hagyján. Viszont az, hogy ugyanezt megteszi a könyvesboltokban a könyvekkel is… Hát, az durva. Vagy ki tudja, lehet, hogy csak élelmes?! Fogja magát, beül egy könyvesboltba, és nekiáll (ül) olvasni. Olvas egy darabig, aztán hazamegy. Majd másnap újra visszatér a tett színhelyre, újra leül, és folytatja a könyvet ott, ahol előző nap abbahagyta. És ez így megy egészen addig, míg végére nem ér egy könyvnek. Utána aztán leemeli a polcról a következő kötetet, és teszi azzal ugyanezt…
Nem, én erre több okból sem lennék képes. Egyrészt tartanék attól, hogy az eladók a könyvesboltban egy idő után megunnák, hogy én stikában, lopva, ingyen és bérmentve kiolvasom (az amúgy súlyos pénzekért árult) könyveiket, és egy kecses mozdulattal kipenderítenének az üzletből. Gyáva vagyok, nem merném kitenni magam ilyen megaláztatásnak. Másrészt nem szeretek kutyafuttában olvasni. Nem szeretek kapkodni, sietni. Szeretek csendben elmerülni egy-egy könyvben. Beleélni magam a szereplők helyzetébe, belegondolni abba, hogy ha én lennék x, vagy y, akkor én mit csinálnék. Szeretem ízlelgetni a szavakat, mondatokat. Szeretek egy-egy sort, ami megfogott, vagy elgondolkodtatott felírni, kijegyzetelni. Szeretem a kezemben tartani a könyveket, végigsimítani a lapjait (rendszerint elvágni a lapok szélével az ujjaim és a szám szélét is – ne kérdezzétek, hogyan…), érezni az illatukat. És szeretem, hogy amikor nem használok könyvjelzőt, fél napokig keresgethetem, hogy hol is hagytam abba az olvasást… És ezekért az élményekért megveszem a könyveket. Ugyan rettenetesen drágák, nagyon sokba kerülnek, de ha van miből, ha tudok, akkor könyvre szívesen áldozok bármikor. Szóval mosom kezeim előre is, én biztos, hogy nem fogom fű alatt, ingyen olvasóként átrágni magam egy köteten sem.
Hanem azt hiszem, várakozóra álláspontra helyezkedem. Kivárok. Kivárom, míg tavasz nem lesz, és nem megyek legközelebb a Balatonra. És akkor -reményeim szerint- megtalálom, rátalálok majd újra a rég nem látott könyvemre. Remélem, hogy így lesz. Remélem, hogy jól sejtem, hogy ott árválkodik a könyvem. Remélem, hogy ott lesz. Mert ha nem, akkor több tippem tényleg nincs. Kifogytam az ötletekből, hogy hol leledzhet.
De ha egyszer megtalálom, biz’ Isten, hogy a trehányságomért nagyon fejbe fogom kólintani magam vele (hülyébb már úgysem leszek szlogennel).
Hmmm…, lehet, hogy már nem is akarom annyira megtalálni ezt a könyvet…?!