“Megy a lány, megy az utcán. Süt a nap valahol rá…”
Megy a lány. De megy ám! Koptatja a kockakövet. A nap ugyan nem süt rá, de azért a szemein ott a hatalmas, sötét lencséjű napszemüveg. Mert napszemüveg nélkül ki nem lépne az utcára. Nem is ő lenne, ha kimenne. Nem számít, hogy nem hordhatna napszemüveget. Legfeljebb úgy, ha kontaktlencsével kombinálja. Vagy ha dioptriás a napszemüveg. Mert a lány pápaszemre van kárhoztatva. Rosszul lát. De ez őt egy cseppet sem zavarja. Ha esik, ha fúj, ha kell, ha nem, a napszemüveg ott csücsül az orrán. És az orra hegyéig sem lát benne. Csak tapogatózik vakon…
Alapjáraton is elég figyelmetlen a lány. Többnyire úgy közlekedik, hogy vagy el van merülve a saját kis világában, azért nem lát. Vagy mint a lovak, csőlátással, se jobbra, se balra nem néz, csak előre. Vagy történetesen -főleg akkor, amikor magassarkút visel- a földet figyeli. Nem szemlesütve, sokkal inkább azért, hogy hasra ne vágja magát. Mert hanyatt még csak-csak szívesen, na de hasra…
Viszont -elvarázsoltsága ellenére- a különböző okokból őt feltartani szándékozó embereket messziről kiszúrja. Azokat, akik megállásra akarják kényszeríteni. Vagy ki akarják téríteni egyenes vonalú, egyenletes mozgásából. (Vé egyenlő es per té – ha álmomból felébresztenek is. I ♥ you, fizika.) Nem szereti sem a kéregetőket, sem az aláírás-, adománygyűjtőket. Sem azokat, akik megtisztítanák a szemüvegét. Szépen, komótosan, hogy közben -gyorsabban, mint a robotgép- ledarálhassák a különféle termékeik ismertetőjét. Az ilyen veszélyek közeledtét mindig észre veszi, megérzi a lány, és megpróbálja nagy ívben kikerülni.
Vagy úgy időzít, hogy lassítja a lépteit, hogy az előtte andalgókra csapjanak le. Vagy beiktat a kettejük között levő távolságba egy villanyoszlopot, padot, virágszigetet, vagy szamarat szekérrel. Vagy csak szimplán meggyorsítja a tempóját, mintha rendkívül halaszthatatlan ügyben rohanna, és tudomást sem vesz róluk. De van, hogy minden taktikája hiába, és megszólítják.
Sajnos hajléktalanból, és kéregetőből is sok van a városban, ahol lakik. A Sétáló utcán rendszeresen belefut egy magas, vékony, szakállas hajléktalan férfibe. Tőle kicsit tart a lány, így ilyenkor mindig meghúzza a lépést. Aztán van a “kedvence”, a kicsi cigány asszony a mindennapos, cséphadarós monológjával: “Jaj, drága, kedves, kicsi szépkisasszonka! Há’ olllyan szép teccik lenni! Olllyan csinos teccik lenni! Há’ még a nap is csak maga miatt sütött ma ki! Jaj, há’ szánnyon meg egy kis pézzel, há’ nincs mit ennem. És éheznek a gyerekek is otthun. Kisasszonka, az Isten megáldja, adjon pár forintot…” és így tovább, amíg kellően el nem távolodik a lány, ahol már nem hallja a szavakat. (Gyanítja, hogy miután a hozzá intézett fohász nem kerül meghallgatásra, nem csak megáldja őt a Jóisten… – de azt már szerencsére nem hallja a lány…) A Krisnás adománygyűjtőket viszont szereti például. Ők többnyire kedvesek, mosolygósak, csendesek, nem erőszakosak, és még egy matricát is rendre hozzá szoktak vágni (Szép napot! felirattal). Pedig nekik sem nyitja ki a tárcáját. Ellenben nekik el szokta mondani, hogy kívülről fújja a mantrájukat, plusz ha pénzzel nem is tudja támogatni őket, de nagy százalékban azonosul a vallási nézeteikkel. Példának okáért vegetáriánus ő is. Állatbarát, és nem eszik húst. Sőt, a Pécsen töltött évei idején csak és kizárólag az ottani Krisna-hívők éttermében volt hajlandó enni. [De -bár az ételek ízlettek neki- sajnos sosem tudott nyugodt szívvel, jóízűen enni ott. Mert mindig attól tartott, hogy amíg ő falatozik, valaki lenyúlja a bejáratnál hagyott, méregdrága, csupa bőr, kötelezően levetett cipőit… Mert az nem jutott el a lány tyúkeszéig, hogy enni járnak oda az emberek, nem lopni… Más kérdés, hogy egy idő után rövid úton vége szakadt az éttermi látogatásainak. Történt ugyanis, hogy a hely, és az ottani Krisna-közösség vezetője beleszeretett a lányba. Rendszeresen együtt ebédelt a lánnyal, mindig meghívta őt. Aztán hosszasan beszélgettek, meditációs zenéket töltött rá a lány MP3-jára (persze úgy, hogy ehhez a férfinek le kellett törölnie a lejátszón lévő összes, 256 Mb-nyi Hobót, ami meg-bo-csát-hat-at-lan bűnnek tetszett a lány szemében). Bár szimpatikus volt a lánynak a férfi, és az egész vallás is, de neki akkor volt barátja. Plusz azt a dogmát, miszerint a szex csak gyereknemzés céljából elfogadott az ő köreikben, az Istennek nem vette be a lány gyomra… Így -a férfi számára- fájó szívvel búcsút intettek egymásnak, és nem evett többet ott a lány.]
Szóval, csőlátás, és másik dimenzióban való járás ide, vagy oda, a lány általában felkészülten reagál az őt letámadókkal szemben. (Legvégső és legelvetemültebb esetben ez a felkészültség gázspray-vel való könnyfakasztásban manifesztálódik…) Vagyis mindig így gondolta a lány. Hogy nem érhetik meglepetések. Egészen a mai napig.
Amikor is, hogy honnét, honnét sem, de két nő lépett oda a lányhoz. A semmiből. Mintha csak a föld alól kerültek volna elő. Mintha ott nőttek volna ki a viakolorból a lány mellett. A meglepettségtől, és a hirtelen zavartól földbe (akarom mondani -a belváros közepén- betonba) gyökerezett a lány lába, és se tovább lépni, se elfordulni, de még fölényesen nézni sem volt ereje. Megállt.
-Jó napot, megállíthatjuk egy pillanatra?
Ilyen esetben -2 méterről visszaszólva- szokta mondani a lány, hogy sajnálja, de nagyon siet – és már ott sincs. De most úgy meg volt rökönyödve, hogy nem tudott így felelni.
-Parancsoljanak.
-Jaj, annyira zavar, hogy nem látom a szemét! Nem látom, hova néz!
Nem vette le a lány a napszemüvegét. Le szokta, hogyha valaki olyannal beszél, akivel tartani akarja -jól láthatóan- a szemkontaktust. Akit meg szeretne tisztelni azzal, hogy engedi, a szemébe nézzen. De most nem volt ilyen érzése a lánynak. Nem érzett késztetést arra, hogy levegye a fél arcát eltakaró ókulát. És arra sem, hogy a flegmaság álarcát levesse.
-Önre nézek. A szemébe. Higgye el!
Csakazértsemfogomlevenni! – így túráztatta magát közben.
-Nem venné le…?
Bassza meg, legyen neki gyereknapja…
-Ó, így már sokkal jobb! Köszönöm!
Nem őszinte mosoly a válasz.
-Adhatunk önnek egy szórólapot?
Na, gondolta a lány, ezt könnyen megúszta. Nemhogy nem kérni akarnak, de még adnak is!
-Persze, elfogadom szívesen.
Egymást érik úgyis a kandeláberek és a rájuk szerelt szemétkosarak a Sétáló utcán, maximum kidobja majd valamelyikbe a papírt, amit kapott, ha nem tetszik neki – így okoskodott. Ahogy elvette a lapot, megkérdezte tőle az egyik nő:
-Ismeri az AVON termékeit? Azokat népszerűsítjük ugyanis.
-Ismerem, igen. De nem különösebben érdekelnek. Valamikor én is Avonoztam. Vagy az Orfilame volt…?!
Neveltetése ellenére nem a “legszebb ingét” viselte a lány aznap, így még ezt is hozzátette:
-Azt sem tudom, melyikkel foglalkoztam. Látja, ennyire hót hidegen hagy a dolog…
Ahogy ezt kimondta a lány, a nő -amelyik adta- kikapta a kezéből a papírt. Ezt nem tudta szó nélkül hagyni a lány. Kedvesen rámosolygott a nőre, majd viccesen, abszolút megértően, sztoikus nyugalommal megkérdezte:
-Kár belém, mi?! Ha nem érdekelnek a kozmetikumok, akkor ne akarjam a szórólapot sem nézegetni, ugye?
-Jaj, nem, dehogyis! – tiltakozott a nő. Csak ráírtam a hátuljára a telefonszámom! Ha bármire szüksége lenne, ha bármit rendelni szeretne, ezen elér!
-Ja, rendben, köszönöm szépen! – csodálkozott el a lány.
-Szokott azért Avonos termékeket használni? Dekorkozmetikumokat?
-Nem festem magam.
Szép vagyok vakolat nélkül is, nem látszik?!?!?!
-Értem. És parfümöt sem használ?
-Érzékeny a bőröm, nem használhatok.
-De fürödni azért csak szokott, ugye?
Kösz a kérdést, mért, olyannak tűnök, mint aki víziszonyban szenved…?
-Igen, szoktam. Magisztrális fürdőkenőccsel. Mert szigorúan csak ilyen, gyógyszertári készítményeket használhatok az ekcémám és a pikkelysömöröm és a szenzitív bőröm miatt. Csak Unguentum hydrophilicum nonionicummal fürödhetek, csak Unguentum hydrosummal hidratálhatom a bőröm. Az arcom pattanásaira, és a kezem kiütéseire pedig külön, spéci kenőcsöt vagyok kénytelen kenni…
Hát, ez volt az a pont, ahol teljesen feladta a nő. Látta, hogy nincs nyert ügye. Sőt, mi több, teljesen veszett a dolog. Fölöslegesen pazarolja az idejét. De azért jófej volt. Cserébe a nem túl kedves, mondhatni bunkó, foghegyről odavetett szavakért adott egy pici rúzst a lánynak. A lánynak, aki rúzsozni sem szokta az ajkait. Mert ugyan amikor azt mondta, hogy nem festi magát, kicsit túlzott. Mert körömlakkot használ. Az az egyetlen, amivel színt visz magára és a mindennapjaiba. De azt is hogy…?!
Úgy, hogy minden ujját kikeni. Az ujjhegyétől az első ujjpercéig. Vastagon. És egyenetlenül. Számtalan ecsetvonással. Aztán utána fog egy kis vattacsomót, és egy kis acetont, és nekiáll korrektúrázni. Nekilát, hogy kiszabadítsa a bürkét a lakk alól. De lehetőleg úgy, hogy a körméről ne mossa le közben azt. Így néz ki nála a körömlakkozás. Szóval botrányosan. Botrányosan nem ért a lány ezekhez a szépítőszerekhez. Nem szokta magát kenni-fenni.
Így -bár elfogadta a rúzst- tudta, hogy úgysem fogja használni. Mert egyrészt nem tudja használni. Nem tudja szépen, precízen, esztétikusan, szájszélen belül (fogsoron kívül) maradva felapplikálni a szájára. Másrészt meg amúgy is biztos volt benne, hogy valami ronda árnyalatút kapott. (Mert persze nem nézte meg, hogy mit adtak neki. Nehogy már úgy tűnjön, hogy érdekli, vagy örül a repi ajándéknak.) De rosszul gyanította. Otthon nézte csak meg a lány a meglepijét. És legnagyobb meglepetésére egy szép, finom, halvány, nőies, rózsaszín rúzs lapult a csomagolás plasztikjában. Így a lány megörült (eddig még csak rövid ö-vel…). Örül, és tanul. Tanulja kirúzsozni a száját. Közel a 30-hoz, most ismerkedik az arcfestés mesterfogásaival. Már csak az a kérdés, mennyire jó diák. Sikerül-e úgy elsajátítania azt a kb. 2 kézmozdulatot, hogy utána az utcára is ki merjen menni sminkben, a csókos ajakaival egyetemben? Vagy úgy sikerül (akarom mondani nem sikerül) a hadművelet, hogy egy hatalmas mosolyt, vagyis egy fültől fülig érő görbét rajzol magának?
Lesz, ahogy lesz. Alakul, ahogy alakul. Legfeljebb ha az utóbbi (és sokkalta nagyobb eséllyel megvalósuló) helyzet áll elő, akkor csak a Kossuth térre megy ki a lány. Oda, ahol egy bohóc szokott állni. A mindenkit megölelő bohóc. Akit -fülig rúzsozott szájjal, rizspor nélkül is halotti, hófehér, sápadt arccal- két ölelés között le fog taszítani a trónjáról…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: