Cipőmánia

Aki egy kicsit is ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok sértődékeny. Bármit lehet nekem mondani, nem veszem magamra, nem haragszom meg. Egy dolgot kivéve. Ha a cipőimet éri kritika…
…egy ismerősömmel beszélgettem, aki a családi vállalkozás-cukrászdájukban dolgozik. Mondtam neki, hogy szívesen lennék a helyében, el tudnám tölteni a napjaimat sütik és fagyik társaságában. Felvázoltam a fixa ideámat is, miszerint egy csokigyároshoz szeretnék férjhez menni. Vagy egy cipőkészítőhöz. Vagy egy építészhez. Aki tervez nekem egy akkora házat, ahol elfér mind a kismillió-hatszázhuszonnyolc pár cipőm (és én is). Vagy egy 3:1-hez. [Jut eszembe, de hát én nem is akarok sohasem férjet magamnak! Lehet, hogy ez a fixa idea mégsem áll olyan fix lábakon…?]
Ezen a ponton bekapcsolódott a beszélgetésbe a cukrásznő barátnője:
-Miért akar cipőkészítő férjet?
-Mert “enyhe fokú” cipőimádattal & cipőbirtoklási vággyal rendelkezem. És nincs az a mennyiségű lábbeli, amit én ne lennék képes összevásárolni. (Más kérdés, hogy ezzel egy időben rendkívüli intenzitással tűnik el a pénztárcámból a “képes”. És onnantól én sem vagyok hellóédeshogyvagyképes. Azt hiszem, a kelleténél jobban sütött meg az áprilisi nap…)
-Akkor piacnapokon ne menjen Fonyódra!
Azt hittem, rosszul hallok.
-Hogy mondja?
-Piacnapokon ne menjen Fonyódra!
Na, ezen a ponton hagyott ki a szívverésem, maradt tátva a szám, kerekedett ki a szemem. Még, hogy én piaci, román, műanyagtalpú, műbőr cipőt vegyek?! A feltételezés is sértő. Még a Nagymamámnak is tiltólistára tettem az efféle shoppingokat és én veszem a méregdrága bőrcipőit (amiket Ő előszeretettel avat be a kapálás és kertművelés rejtelmeibe az én legnagyobb megbotránkozásomra…). Vörösödő fejjel, damaszkuszi penge élével a hangomban:
-Ne haragudjon, lehet, hogy Ön a piacon szokott cipőt venni, de én nem!
-Ja, nem, nem, én sem ott gondoltam…
Na, jól van, futott át az agyamon – mégsem lökte ki magát egyből a pikszisből a nőci. Újra kaptam levegőt, visszatért a szívritmusom és feltettem a kedves mosolyom. Erre megszólalt:
-…hanem a TURKÁLÓBAN!
Damaszkuszi penge kiesett a számból (a kapanyél még bent van), és szíven talált. Ezt megkaptam. Nesze neked, Alberto Zago…