1.0eszti blogjahttps://eszti.cafeblog.hue s z t ihttps://eszti.cafeblog.hu/author/eszti/<a href="https://eszti.cafeblog.hu/files/2013/11/402081_327823723935287_166677890049872_943265_1052611373_n.jpg"><img class="aligncenter size-full wp-image-676" alt="402081_327823723935287_166677890049872_943265_1052611373_n" src="https://eszti.cafeblog.hu/files/2013/11/402081_327823723935287_166677890049872_943265_1052611373_n.jpg" width="600" height="800" /></a>   <div> <div> <div> <div id="id_528bbb33ef7885b82709592" style="text-align: justify">Nem vagyok hazudós. Abszolút igazságpárti vagyok, az őszinteségnek vagyok a híve. Mindig. Még akkor is, ha fáj. (Bár amikor Életem (ex)Szerelme kíméletlenül & bárdolatlanul, nyersen, egyenesen, egy az egyben vágja a pofámba a véleményét rólam, na olyankor mindig megpróbálom az ellenkező irányba presszionálni, és ennek érdekében mindig eléneklem Neki a Republic örökbecsűjét, hogy "Hazudj még, nekem!" - persze rittig mindig süket fülekre talál az énekem...) Viszont amikor szombat este azt mondtam Életemnek, hogy "Én csak ma vagyok itt, velem csak ma tudsz beszélgetni", hát, be kell valljam, az egy nagy szemfényvesztés volt - hogy mégse parasztvakításként aposztrofáljam a dolgot. Mert pontosan tudtam, hogy nem csak aznap, az időmérő alatt, hanem vasárnap is, az F1 futam során is tiszteletemet fogom tenni Nála, és ott fogom boldogítani TV nézés közben - nehogy már olyan jó dolga legyen nélkülem! De mivel előre mégsem akartam lelombozni a hírrel, így nem harangoztam be a másnapi érkezésem... Vasárnap este -ismét- beállítottam a Drágához. Épp akkor léptem át a bejárati ajtó küszöbét, amikor az autók felsorakoztak a rajtvonal mögött, szóval ismételten "a lehető legjobbkor" érkeztem... És -az Ő legnagyobb bánatára- ismételten nem hagytam otthon a kis csacsogós szájamat... Bár imádom az autókat és élek-halok értük, a Forma 1 mégsem köt le. Nem hogy nem köt le, de egyenesen untat. Semmi érdekeset nem találok abban, ahogy ott róják a köröket. Csak beleszédülök a látványba, és elálmosodok a monoton motorzúgástól. Előbb nézek végig egy élő parlamenti közvetítést -holott utálom a politikát-, mintsem önszántamból odaüljek a TV elé, és kapkodjam a fejem 56 körön át. Vasárnap mégis megtettem. Ha nem is teljesen saját indíttatásból, de odaültem. Befészkeltem magam az ágyra, a TV elé. Magamon egy -ismét csak lenyúlt- melegítőfelsővel, jobbomon két plüssmackóval (amiket szívem szerint lelökdöstem volna onnét), balomon egy élővel - már csak a macska hiányzott az ölemből, de annak az egész napos bent melegedés után estére ki lett rakva a szűre, így megúsztam a megharapást. Így kezdtük el nézni a futamot. De hát -előre borítékolható módon- Esztert most sem tudta néma csendben, a képernyőre szegeződő tekintettel elbűvölni a sok lóerő hangja és a gumik csikorgása: -Ez az autómentő egy Dodge volt? -Nem figyeltem. -Kosfej volt az emblémáján! -Akkor az. -Jé, már az Infinitinek is van versenyautója? -Van. De ez most miért lényeges? -Tudod, egyszer volt egy kis liezonom egy infinitissel... -Ja. -A Safety Car egy SLK Mercedes? -Nem, ez egy SLS AMG! -Alonso már nem a Renault-nál van, ugye? -Nem, már a Ferrarinál. -Ó! -Most meg mi van?! -Semmi, csak eszembe jutott Zsolt és az F430-asa. -Még valami?! -Hát... Miért viseli Grosjean Steve McQueen képét a sisakján? -Mert így tiszteleg előtte, azért. Tudod egyáltalán, ki volt McQueen? -Persze, hogy tudom! Divattervező! -Az, b.zd meg, divattervező...! -Ja, az Alexander McQueen volt! -Bravó...! -Akkor Ő ki volt? -Színész, és versenyzett is. -Jó, de azt tudom, hogy az egyik számában Hobó énekel Steve McQueenről! -Kétlem, hogy lenne ilyen Hobó szám! -De van: "Az üveg pörgött, én vesztettem, Elvett tőlem Steve McQueen, És te meg én, két apró csepp, A lepedődön ezüstszín." -Jól van, jól van, elhiszem, csak ne énekelj, könyörgöm! -Jóóó... - törődtem bele lehangoltan. Ezen a ponton feladtam. Kifogytam a kérdésekből. Közel s távol sem láttam semmi olyan kapaszkodót, amibe belecsimpaszkodva újabb és újabb tudást zsebelhettem volna be információéhségemet csillapítva, és amivel színt vihettem volna a számomra Szahara-száraz műsorba. Így megadóan elhelyezkedtem, kényelmesen bevackoltam-bepozicionáltam magam a heverő párnái közé, és beletörődtem, hogy innentől zárt szájjal, kussban kell végigélvezzem a futamot. Már kezdtem volna békés-rezignáltan beleszenderülni a felbúgó motorok hangjába, amikor Életem Párja feltette a keresztkérdést: -Lenne kedved csinálni valamit...? Mint a villódzó reklámfények neonjának az izzói, úgy csillantak fel a szemeim: -Mire gondolsz, Drágám? -Hát, bekészítettem az összes nyári papucsom a zuhanyzóba, nem szeretnéd kimosni őket? -Elég időben eszedbe jutott...! -Na, most akkor kisikálod őket, vagy baszogatsz? -Tudom én a kettőt egyszerre is, Édes! -Úgyis mindig azért veszekedtél velem, hogy hogy néznek ki a cipőim, most akkor kimoshatod őket. Te úgyis megszállottja vagy a higiéniának...! ...ez igaz. Tisztaságmániában (is) szenvedek. A sok egyéb dependenciám mellett. De hogy 8 együtt töltött év után a sok függőségem közül ez, és a mosónőszerep legyen az első, ami Életemnek eszébe jut rólam...! Hát ez már mégiscsak kevésbé hízelgő. Ámbár abszolút nonszensz. Tisztára mindennek a teteje. Mondhatni mocskosul bicskanyitogató...</div> </div> </div> </div> <div></div>rich