eszti blogja

Van a házunkkal szemben egy óvoda. Egy pici ovi, ahova én is jártam, és ahol az Anyukám is dolgozott húsz éven keresztül. Húsz éven át -leszámítva az egy-két Pécsen és Pesten töltött éveket- én mindennap átmentem Anyuhoz az oviba. Ott kezdtem a napjaimat, reggel, iskola előtt is levizitáltam, és délután, suli után is lejelentkeztem Anyumnál…. Tovább »

Ahogy minden embernek egyedi, sajátos, csak őrá jellemző, senkivel össze nem keverhető, “ujjlenyomatszerű” illata van, ugyanígy veszik át a dolgaink, a használati tárgyaink is a szagunkat. A helyiségek, amikben sokat tartózkodunk, az autónk, mind-mind őrzik a lenyomatainkat, a kipárolgásainkat, és teszik ezáltal egyedülállóvá a teret. Életem (ex)Szerelmének a háza is ilyen. Valami megmagyarázhatatlan, semmihez sem… Tovább »

Szeretnék laza lenni. Szeretnék fesztelen lenni. Szeretnék szertelen lenni. Olyan, aki nem törődök semmivel. Aki nem zavartatja magát semmi miatt. Akiről leperegnek a kritikák. Aki halálos békével, örök optimizmussal tudja szemlélni a dolgokat és embereket maga körül. Szeretnék olyan lenni, aki lazán kimegy az utcára mackóalsóban. Aki nem esik kétségbe, ha a tincsei összevissza állnak…. Tovább »

…ugyanaz a piros blúz van rajtam, amit akkor viseltem, tavaly szeptemberben. Akkor, amikor Pista bácsi elhívott egy kávéra. Szakadt az eső. Csak úgy zuhogott, és nagyon hideg volt. Gumicsizmát húztam. Tűzpiros gumicsizmát, hozzá -mérleg vagyok, lételemem a harmónia- ugyanolyan piros felsőt. Ezt a felsőt. Nem tudom, miért éppen ezt vettem föl ma, ritkán viselem. Mint… Tovább »