Lehet…?

Van a lány. Az ambivalens. Az ellentétes. Az ellentmondásos. A kettős. Pro is, kontra is. Vica, és verza. Sima, és fordított. Színe, és visszája. Fekete, és fehér.
A gőgös, dölyfös, fennhéjázó. A szolid, szerény, kedves. A bátor. És a félénk. Az erős. És a gyenge. A céltudatos. És az elesett. A kevély. A szerény. A rideg. A barátságos. A merev. A laza. Hol nagyon magabiztos. Máskor meg rettentő határozatlan. Egyszer karakán. Aztán bizonytalan. Ellentmondást nem tűrő. És nyitott a kritikára. Önfejű. Véleményekre szomjazó. Autonóm. Támogatásra vágyó. Független. Nagyon is függeni akaró.
Nagyon sok jelző jellemző rá. Minden, és mindennek az ellentettje is. Ezért nem egy könnyű eset. Nem jön ki könnyen az emberekkel. És vele sem könnyű megtalálni a közös hangot. Illetve, de, meg lehet. Nagyon is. Felületesen, rövid távon kedves bárkivel. És el lehet beszélgetni vele bármiről. De hosszú távon nehezen viseli el az embereket. Beskatulyázó. És sztereotípiákat felállító. Túl kritikus.
Egyrészt nagyon makacs. Forró- és önfejű. Büszke. Nem kér tanácsokat. Nem mutatja ki a bizonytalanságát. A tanácstalanságát. Az ezernyi kérdőjelet, ami a fejében villódzik. Nem láttatja magát elesettnek. Védelemre, oltalmazásra szorulónak. Nem adja ki magát. Nem fedi fel a titkait. Nem játssza ki a kártyáit. Megáll a saját lábán. Lehet, hogy fogódzkodókba kapaszkodva, de nem mutatja, hogy labilisan. Nem mutatja az imbolygását. Nem fogad el támogatást. Sem véleményt, kritikát. Nincs szüksége arra, hogy álljanak mellette. Hogy fogják a kezét. Hogy vezessék. Hogy segítsék. Hogy vigyázzanak rá. Nem kér a segítőkből. Sem a barátokból.
Másrészt viszont pont nem ilyen. Valójában igenis szeretné elmesélni az apró-cseprő dolgait. Az ügyes-bajos ügyeit. Szeretné megosztani a titkait, felfedni a kétségeit. Kitárulkozni. Önmaga, és őszinte lenni. Nyíltan vállalni minden érzését, minden gondolatát, vágyát, véleményét. Szeretne tanácsot kapni. Szeretne merni kérdezni. Vágyik a támogató szavakra. Arra, hogy álljanak mellette. Hogy fogják a kezét. Hogy biztassák. Hogy erőt adjanak neki. Hogy lelkesítsék. Vagy épp lebeszéljék. Hogy felnyissák a szemét. Hogy tükröt tartsanak elé. Szüksége van arra, hogy számíthasson valakire. Hogy megbízhasson valakiben.
Valakiben, aki hűvös szívvel, éles szemmel, tiszta fejjel látja az életet.  Aki ismeri. Aki a szemébe meri vágni az igazságot. Aki el meri mondani a véleményét. Aki nem kertel. Aki nem csapja be. Aki őszinte vele. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretne, hanem ami az igazság. Aki okos. Bölcs. Művelt. Tájékozott. Intelligens. Aki a jég hátán is megél. Aki tapasztalt. Akinek van az élet terén is jártassága. Aki úgy látja a világot, ahogy van. Aki két lábbal a földön jár – és időnként visszarángatja őt is oda. Akitől elfogadja a kritikát. Akitől elviseli a pofonokat. Akitől nem vár el hazugságokat. Akitől a legkegyetlenebb igazságot is lenyeli. Akinek ad a szavára. Akiben megbízik. Akinek hisz. Akire felnéz. Akit tisztel. Akit szeret. Vágyik egy barátra.
Nincs sok barátja. Nem veszi sok ember körül. Mert tüskés. A legkisebb nemtetszés miatt bárkitől elfordul. Bárkit elutasít magától. És kizár az életéből. Könnyen megsértődik, és könnyen ábrándul ki az emberekből. Könnyen veszíti el az érdeklődését irántuk. Könnyen hűlnek ki az érzelmei. És könnyen válnak érdektelenné számára az emberek. De nem mindenki. Akit egyszer megszeretett, amellett kitart. Aki be tudja magát lopni egyszer a szívébe, az ott is marad. Attól nem fordul el. Azt nem taszítja el magától. Hanem megtartja. Megbecsüli. És vigyáz rá.
Kevés barátja van. Egy kezén meg tudja számolni, hogy mennyi. Hogy hányan állnak közel hozzá. Akik előtt képes megnyílni. Akikben megbízik. Akiknek elmeséli a legféltettebb titkait, legtitkosabb vágyait is. Kevés ilyen ember van. És ők kivétel nélkül mind férfiak. Valahogy velük tud igazán jól kijönni. Velük találja meg leginkább a közös hangot. Velük tud legjobban közös hullámhosszra, és egy nevezőre kerülni a lány. A pasikkal.
Vannak a barátai között olyan férfiak, akikkel korábban több közük is volt egymáshoz a puszta barátságon kívül. Akikhez fűzte szerelem, érzelem, kapcsolat is. De aztán elmúltak. Elmúltak a fellángolások, az érzelmek, a szenvedély. És maradt helyettük egy őszinte, nagyon mély barátság.
Sokan azt mondják, hogy nem jó a fiú-lány barátság. Pláne exek között nem. Neki többnyire mégis megmaradt a jó kapcsolata a volt barátaival. Sőt, velük sokkal könnyebb csak barátoknak lenni. Sokkal könnyebb a férfi-nő barátságot kialakítani. Mivel már nem jelent egyikőjük számára sem újdonságot a másik. Pontosan ismerik egymást kívül-belül. Meztelenek egymás szemében. Nincs, ami izgassa a fantáziájukat, ami kíváncsivá tegye őket a másikkal kapcsolatban. Se a belső, de az sem, ami a felszín és a ruha alatt rejtve marad. Mert átéltek már mindent egymással. Tudják, hogy mit tud nyújtani a másik, mit adhat. Nincs szexuális vonzalom, viszont bizalom és nyitottság igen. Így el tudnak beszélgetni mindenről. Minden témát el mernek mesélni egymásnak, és tanácsot is mernek kérni, illetve tudnak adni a másiknak.
De vannak olyan barátai is, akikkel viszont soha nem volt közük egymáshoz. Akikhez soha nem fűzte testiség, csak a barátság. Akikkel a kapcsolatuk a megismerkedésük percétől barátságként működött. Akikkel a kapcsolat egy nagyon cinkos, nagyon bizalmas, nagyon közeli viszonnyá alakult, de mellőzve belőle minden gyengéd érzelmet. Csak barátok lettek, de mégsem csak barátok. Akikkel többet jelentenek egymás számára, mint egy átlagos barát, és akikkel sosem lépnék át a barátság küszöbét. Nem ragadtatják el magukat, nem engedik meg maguknak, hogy egy sok éves, nagyon mély, nagyon őszinte kapcsolatot elrontsanak a vágyakkal, a testiséggel, a szerelemmel. Megmaradtak, és megmaradnak egymás számára barátoknak. Csak barátok. De olyanok, akiket erősebb kötelék fűz egymáshoz, mint a legboldogabb szerelmespárokat.
Nagyon vigyáz a lány a barátaira. Ha valakit megkedvel, azt is nagyon nehezen tudja utána elfelejteni, és kiírni az életéből. Hát még akit megszeretett. Nagyon erősen tud ragaszkodni azokhoz az emberekhez, akik közel kerültek a szívéhez. Akiket megszeret, azokat nem engedi el soha. Azok mellett kiáll, és azok rá is mindig számíthatnak.
A lány most úgy érzi, a barátai szűkös kis társasága bővült. Egy új Taggal egészült ki. Mert megismert Valakit. Valakit, akiben úgy érzi, Barátra lelt. Igaz Barátra.
…ugyan a kapcsolatuk nem barátságnak indult. Hol máshol -mivel a lány ritkán hagyja el az otthona kényelmét, így ismerkedésre nem sok lehetősége nyílik…-, mint egy internetes társkeresőn találtak egymásra. Illetve a Férfi talált rá a lányra. Még ősszel, szeptemberben. Talán két levelet váltottak, ami alapján a Férfi rögtön szimpatikussá vált a lány számára. De mivel a lánynak pont akkor volt alakulófélben egy kapcsolata, így nem forszírozta az ismerkedést, és nem folytatta a levelezést. Ennek ellenére, és dacára annak, hogy nem ismerték egymást, a lány szinte semmit nem tudott a Férfiről, mégis képtelen volt kiverni Őt a fejéből. És folyton eszébe jutott. Eszébe jutott a Férfi, és sajnálta, hogy rövidre zárta Vele a levelezést. Sajnálta, hogy nem ismerte meg jobban a Férfit. És azt is, hogy nem adott Neki egy esélyt. Mert -dacára a minimális ismeretségnek-, nagyon megkedvelte Őt.
Sokat töprengett a lány, hogy mit csináljon? Hogy mit lépjen? Hogy hogyan keresse meg a Férfit? Hogy hogyan találhat Rá? Hogyan bukkanhat a nyomára? Mert elveszítette szem elől. Eltűnt a Férfi. És a lány ebbe nem akart belenyugodni. Nem tudott belenyugodni…
Fél évvel később, márciusban határozta el magát a lány. Akkor döntötte el, hogy ha törik, ha szakad, akkor is megkeresi a Férfit. Akkor is kinyomozza az elérhetőségét, akkor is kapcsolatba lép Vele. És megtudja, mi van a Férfival, hogy van, hogy alakult az élete ősz óta.
A lány -aki korábban nyomozónak is készült-, rendkívül jó a kutakodásban. Sec perc alatt a Férfi nyomára akadt, és már írta is az első levelét Neki. Ami nem maradt válasz nélkül. Mert a Férfi emlékezett a lányra, és válaszolt neki. Nem zárkózott el a levelezéstől, és a -félbeszakadt- ismerkedés folytatásától. Olyannyira nem, hogy közel két héten át leveleztek egymással. Naponta többször is írtak egymásnak. A lány éjjel, lefekvés előtt küldte el mindig az utolsó levelét a Férfinek, a Férfi első levele pedig már a lány postaládájában volt, mire ő felébredt. Mindketten kíváncsian várták a másik üzenetét, és izgatottan lesték a postafiókjaikat. Nagyon közös hullámhosszra kerültek a levélváltásaik során. Jól  ellevelezgettek egymással, és úgy érezték, van rá esély, hogy valami szorosabb kapcsolat is kialakuljon kettejük között.
Egy hét levelezés után telefonszámot cseréltek. Attól fogva a Férfi naponta hívta a lányt. Sőt, naponta kétszer. Egy héten keresztül, naponta kétszer beszéltek telefonon. De nem keveset. Napi kétszer másfél órákat. A Férfi rengeteget tud beszélni. Nagyon színes, nagyon kalandos, nagyon érdekes életet él(t). És szinte mindent elmesélt magáról a lánynak. Az emlékeit, az élményeit. A gyerekkoráról, a Családjáról, a Barátairól, az egyetemi éveiről, a munkájáról, önmagáról. Rengeteg sztorit, történetet mondott. Ahogy a lány hallgatta ezeket a történeteket, napról napra ismerte meg jobban a Férfit. Napról napra látott Belőle többet, napról napra lett egyre teljesebb képe Róla, és napról napra vált egyre szimpatikusabbá számára a Férfi. A végén ez a szimpátia odáig erősödött, hogy mindketten érezték, ebből akár több is lehet. Így a Férfi elhatározta, hogy autóba ül, és leutazik a lányhoz. Ugyan hosszú utat kellett megtennie, mert az ország szinte két, átellenes részében laknak, de a Férfi úgy érezte, megéri útnak indulnia. Megér számára a lány egy személyes találkozást. Így nyakába vette a fél országot, és elment a lányhoz.
Találkoztak. A lány számára nem okozott sem meglepetést, sem csalódást a találkozó. Neki élőben is ugyanolyan szimpatikus volt a Férfi, mint 350 km távlatából. Ugyanolyan jól elbeszélgettek, ugyanannyira jól érezte magát a Férfi társaságában, mint a levelezéseik, telefonbeszélgetéseik során. Hat órán keresztül csak ültek, és beszélgettek. Jobbára a Férfi beszélt. Csak mesélt, és mesélt, vég nélkül. Kifogyhatatlan volt a történetekből. De a lány ezt egyáltalán nem bánta. Nem unta a beszélgetést. Élvezte a Férfi történeteit, és nagyon szerette Ő(ke)t hallgatni. Mert a Férfi rendkívül okos, intelligens, művelt. Nagyon sokrétű, és szerteágazó tudással bír, és nagyon tájékozott. Jártas, és abszolút helyismerettel rendelkezik az élet dolgaiban. És emellett humoros is. És nagyon szórakoztató. Szóval jól érezte magát a lány nagyon Vele.
Úgy érezte a lány, hogy egy olyan Emberre lelt a Férfiban, akit nagyon megkedvelt. Mit megkedvelt?! Megszeretett! Aki nagyon belopta magát a lány szívébe. És akit nagyon tudna, és nagyon szeretne szeretni. De nem szerelemmel. Mert sajnos azt is érezte a lány, hogy a szerelem nem lobbant lángra kettejük között. Hogy hiába minden szimpátiának, minden egy húron pendülésnek, minden közös rezdülésnek, az a bizonyos szikra nem pattant ki közöttük. Hogy dacára a hosszú levelezésnek, a sok telefonbeszélgetésnek, és a maratoni mesedélutánnak, szerelem nem szövődött köztük. Érezték ezt mindketten. Tisztában volt ezzel a Férfi is, és a lány is. Mindketten érezték, mindketten tudták, hogy innentől nincs értelme a folytatásnak. Hogy innentől fölösleges erőltetniük a folytatást. Tudták, hogy ezen a ponton véget is ért a kapcsolatuk.
És ezt meg is beszélték. Megbeszélték, és megegyeztek egymással. Egyet értettek, és ugyanazon az állásponton voltak. Ugyanarra a véleményre jutottak mindketten. Hogy akkor, és ott pontot kell tegyenek a történetük végére. Hogy el kell engedniük egymást, és el kell köszönniük egymástól. Mert anélkül a szikra nélkül értelmetlen a folytatás…
Ennek már egy hete. Egy hete, hogy először találkozott egymással a Férfi és a lány. Egy hete, hogy először látták egymást. És egy hete annak is, hogy búcsút intettek egymásnak. Hogy elbúcsúztak a másiktól. Hogy nem keresték egymást. Egy hete beszéltek egymással utoljára. És egy hete, hogy nem hallottak a másikról…
Ez nagyon furcsa a lánynak. Furcsa, hogy két hét intenzív kapcsolattartás után most ekkora a csönd. Furcsa, hogy két végiglevelezett, és végigtelefonált hét után most szóba sem állnak egymással. Furcsa, hogy most üres a lány postafiókja. Hogy nem kap levelet. Hogy reggel, amikor felébred -hiába lesi egyből az e-mailjeit-, nem várja üzenet a Férfitől. Furcsa, hogy nem tud semmit Róla. Furcsa, hogy az a Férfi, aki két héten keresztül egyfolytában -és előtte fél éven át is- rabul ejtette a lány gondolatait, most egyszerre nincs többé. Furcsa, és szomorú. Szomorúvá tette ez a helyzet a lányt. Szomorúvá, és üressé.
Üresnek érzi magát a lány. Üresnek, mert elveszített Valakit. Valakit, akit nagyon megszeretett. Mert nagyon megszerette ezt a Férfit. Nem szerelemmel. Nem szerelmes Belé a lány, de őszintén szereti. Nagyon. És mérhetetlenül. És nem akarja elveszíteni. Nem akarja elveszíteni a lány a Férfit. Nem akarja, hogy soha többé ne halljon Róla. Tudni szeretne a Férfiról. Szeretné tudni a továbbiakban is, hogy hogy van, hogy mi van Vele, hogy hogyan alakul az élete. Mert fontossá vált a Férfi a lány számára.
Persze nem azt akarja a lány, hogy minden nap minden percében egymásnak tartsanak élménybeszámolót. Nem az elmúlt hetek intenzitásában, nem napi, és heti kapcsolatban akar lenni a lány a Férfival. Nem. Pusztán csak kapcsolatban szeretne Vele maradni. Csak azt szeretné, ha néhanapján váltanának egymással egy-egy levelet. Ha néha beszélnének egymással. Hogy ne szűnjön meg közöttük végleg, és végérvényesen a kontaktus.
Nem akarja a lány, hogy előbb érjen véget a kapcsolatuk, mintsem elkezdődött volna. Nem akarja, hogy előbb lépjen ki a Férfi az életéből, minthogy belépett volna rajta. Mert nem akarja a lány elveszíteni Őt. Szeretné Őt megtartani. Szeretné a Férfit a barátai között tudni. Szeretné, ha annak ellenére, hogy nem barátságnak indult a kapcsolatuk, barátság lehetne köztük.
Csak barátság – de a legeslegjobb fajtából.
Mit mondasz – lehet…?