Eszter vegetáriánus. Vagyis inkább mondjuk úgy, nem eszik húst. Bár nagy ritkán azért a pármai sonka le-lecsúszik (rosseb a gyuhámat!), és a Rio Mare tonhal is leúszkál a torkomon. De mást nem vagyok hajlandó fogyasztani.
Viszont a gondjaim nem csak a fogyasztással vannak. Hanem már a látvánnyal is. Ebből kifolyólag egy hely van, ahova az Istennek nem vagyok hajlandó betenni a lábam, és az a hentesüzlet. Ennek dacára ma megkaptam az ukázt: shoppingoljak fél kiló házi sertészsírt…
Piacozni sem annyira szeretek, de egye fene, lementem. Ott, a piac fedett épületében, a vásárcsarnokban van több hentespult is. Gondoltam, majd ott beszerzem a szükséges mennyiségű zsiradékot. Az mégsem olyan “direkt” húsbolt, mégis nagyobb tér van, több levegő – nem lesz olyan frusztráló élmény.
Ahogy beléptem az épületbe, egyből megcsapott egy meleg, büdös, szúrós, tisztító- és fertőtlenítőszerek szagával keveredett hússzag. Olyan igazán gyomorforgató fajta. Nem vagyok kényes. Pucoltam én már vendéglátóegységben hónapokon át vécét, almoltam már ki kutyát-macskát, de az ételszagokat nehezen tolerálom. Pláne az ilyent, ami hipóbukéval van átitatva.
Nagy nyelések és minimális légvételek közepette kalauzoltam el magam a célom felé, közben igyekeztem a tekintetem se jobbra, se balra, csakis a járólapon futtatni, és csakis a hentes szemeiben elmélyíteni, máshova nem nézni.
-Fél kiló házi sertészsírt szeretnék!
-Csak egy kilót tudok adni.
-Hoztam dobozt is, úgy sem lehetne csak fél kilót venni?
-Nem, drága, mert ki van szerelve a kiló vödrökbe.
Tanakodtam egy kicsit magamban, hogy most mitévő is legyek? Megvegyem -a fél helyett- az egy kilót? Vagy ne vegyek semennyit? Mivel nem nekem kellett – nem tudtam eldönteni. Közben az eladó azt hitte, az árat sokallom. Hogy az az oka a hezitálásomnak.
-Higgye el, hölgyem, nagyon olcsón adjuk! Nálunk a legolcsóbb! Csak 600 Ft kilója.
-Én elhiszem. Már csak azért is, mert nem vagyok képben zsírárak terén…
-Hogyhogy?
-Úgy, hogy nem élek vele.
-Nem?
-Nem, vegetáriánus vagyok.
-Vegetáriánus?
-Igen. Úgyhogy elhiheti, mekkora áldozatot és erőfeszítést kíván ez tőlem, hogy most itt vagyok…
-Akkor tudja mit? Csak egy ötszázast adjon! Kegyednek olcsóbban mérem..!
-Igazán köszönöm az együttérzést, nagyon kedves!
Odaadom a pénzt, megkapom a kis zsíros vödröt. Ami szó szerint zsíros. Kívül-belül.
-Nem kérhetnék még egy zacskót is? Nagyon zsíros a bödön…
-Önnek még kettőt is adok!
-Egy is bőven elég lesz, köszönöm!
-Biztos benne? Szívesen adtam volna kettőt a kezébe…!
-Soha ilyen biztos…!
-Adja oda a vödröt, beleteszem!
És bele is tette. Becsomagolta a zsíros vödröt egy tiszta szatyorba. Egy addig tiszta szatyorba, amíg a könyékig darált húsos kezeivel végig nem tapogatta a bácsi. Nesze neked, finnyás kisasszony…!
…kész szerencse hogy nem húst kellett vegyek. Ha azt is olcsón megszámította volna, akkor félő, hogy a költséghatékony bevásárlásom produktumának híg lett volna a leve. De zsírt vettem, nem húst. És ennek nem híg a leve. Semmi baja. Abszolút zsííír…
