…miközben nyírtam a tuját, hadakoztam a sövényvágóval, nem néztem se jobbra, se balra, hanem minden figyelmem a masina pengéire összpontosítottam, és arra, hogy magamat ne csonkoljam. A szemem sarkából egyszer mégis észrevettem egy autót, ami megállt velem egy irányban az úton. Odapillantottam, és azt láttam, hogy két pasi figyel erőteljesen. A felém levő, aki az anyósülésen ült, még a fejét is kidugta a lehúzott ablakon. Azt hittem, eltévedtek, útbaigazítást szeretnének, vagy keresnek valakit, így abba akartam hagyni a kertészkedést, hogy segíthessek nekik. Lecibáltam a magasból a gépet, a két kart is felengedtem, ami működésben és berregésben tartotta a masinát, már semmi sem állta utamat a tájékoztatásban, amikor is az autó elindult, és a két srác elviharzott. Akkor jöttem rá, hogy semmiféle felvilágosításra nem volt szükségük, mindössze pár röpke másodperces vizuális élményben részesítették magukat. Nyilván nem láttak még sövénynyíró fehér embert. Akarom mondani fehérnépet…
Végeztem a hadművelettel, kimosakodtam a tujadarabékokból, lezuhanyoztam. A short-top-gumipapucs kombót bedobtam a mosógépbe. Ráncba szedtem magam, felvettem a szép ruhám, és elindultam a városba.
„Hófehér hajó úszott a folyón” – ezzel a képzettársítással az elmémben lépegettem a belváros felé. Egészen addig, amíg a Sétáló utca kirakataiban meg nem csodáltam, és végig nem mértem magam. Onnantól a hófehér hajó libegő-ringatózó mozgása rájöttem, hogy sokkal inkább hajaz egy hófehér tank betonrengető és aszfaltszaggató nyomulásához…
De nem zavartattam magam. Nem okozott lelki törést bennem önnönmagam látványa, mert betudtam az egészet egy optikai csalódásnak, amit csakis és kizárólag, nyilvánvalóan a kirakatüveg torzítása okozhatott. És vonultam tovább.
Vonulni azt nagyon tudok. Kihúzva magam, egyenes háttal, mell ki, has be, levegőt nem vesz, fej szederjesedik – de ilyen kis nüansznyi apróságokkal már ne is foglalkozzunk…! Szóval, tipegtem, dámásan, mintha vörös szőnyeget terítettek volna a lábaim elé, mintha minimum egy manöken lettem volna (a magam összes, 159 centijével – max. a törpe manökenbálban, vagy ott se…), mintha én lettem volna a világ szépe.
Meglepő & mulatságos: vannak páran, akiknek a szemében az vagyok. Akik sok mindent megadnának azért, ha megkaphatnának. Az eszesebbje csak egy éjszakára. A mazochistábbja nem csak egyre… Az ízlésficamosok álláspontja pedig az, hogy nem szép vagyok, hanem sokkal inkább a vájárok kedvence lehetnék. Ergo: ha lemennék a bányába, ijedtében magától feljönne az összes szén…
Szóval, ott tartottam, hogy Eszter tipeg-lebeg, amikor is észre vesz két férfit, akiknek megakadt a szemük rajtam. Álltak egymás mellett, felém fordulva, engem nézve, egyik lábukra helyezve a súlypontjukat, a másikat kisterpeszben maguk elé vetve, és közben látványosan tanakodtak. Ugyan nem hallottam, hogy mit beszélnek, de gyanítottam, hogy én vagyok repertoáron, én szolgáltatok témát nekik. Amikor közelebb értem, hallom ám:
-De, tuti, hogy ő volt!
-Kizárt!
Csak ennyit csíptem el a szövegükből, de azt nem tudtam, hogy ki / mi voltam, amikor is a társát győzködő férfi megszólított:
-Bocsi, ne haragudj! Segítenél nekünk eldönteni egy vitát?
Nem válaszoltam, csak lassítottam a lépteimen.
-Láthattunk ma sövényt vágni téged?
Aha, szóval innét fúj a szél! Szóval ti voltatok a bámészkodók – esett le a tantusz nálam…!
Végignéztem rajtuk. Végigmértem őket. Bár helyesek voltak, de nem éreztem úgy, hogy szeretnék tőlük bármit is. Ad abszurdum a döntőbíró szerepét magamra ölteni a dilemmájukban. Így meghagytam őket a kételyeik között:
-Kinézitek belőlem…? – feleltem, és már léptem is tovább.
Ott hagytam őket, de még meghallottam a másik férfinek a diadalittas megjegyzését. Azét, aki nem hitt „bennem”:
-Mondtam én, hogy ez egy sznob picsa ahhoz!
Hát, igen. Van bajom. Kicsit sznob a lelkem…
Bár nem születtem aranykanállal a számban. Csak az első kanalas orvosságot kaptam azzal. És azóta sem eszem mással. Kivéve, amikor lusta vagyok mosogatni. És egy tiszta arany sincsen már a konyhaszekrény fiókjában. Na, akkor aztán előkerül az egyszer használatos, eldobható, műanyag eszcájg – és lecsúszik azzal is a falat…!
